Nem nehéz kitalálni annak, aki már ideért hozzám, hogy van némi közöm munka kapcsán a szociális ágazathoz. Nem olyan régen dolgozom ebben, eddig teljesen más felé voltam illetve tanultam gyereket neveltem, de volt egy kialakult siralmas képem a magyar szociális rendszerről.

Nah ez siralmasból katasztrofálissá vált miután bele is látok.

Vázolom akkor röviden a helyzetet. Itt egy városnak kikiáltott falu. Van iskola, van orvos, van multibolt, bank meg van 3 utca cigánysor a belterület legszélén, ha nem több. Jártam már itt, ismerek idevalósiakat, ugyanolyan emberek, mint máshol. Közel a megyeszékhely ott van minden földi jó, akinek van, esze már ide járatja a gyerekét iskolába is. De itt is van védőnő, vagy Járási Hivatal Gyámügyesekkel, van Rendőrség és egy nagy kupac szar, amiben itt ezekben az utcákban élnek az emberek.

Még egész jó, hogy 2 kismama nem volt szex munkás, csak simán kábítószerfüggő.  Ezeken a helyeken sok szülőtől pont ilyen esetek miatt elveszik a gyerekeiket és nevelőszülőkhöz, gyámhoz kerülnek esetleg első körben, ha ott nem tudnak viselkedni mennek az intézetbe, onnan meg prostituáltnak. Ezek a bentlakásos ribancneveldék. Bekerül ide mondjuk egy 12 éves testileg fejlett, értelmileg és szociálisan a körülményeinek köszönhetően visszamaradott lány, akit ha mákja van nem bántottak otthon csak a fejére tojtak.

Ámuldozva hallgatja az idősebb „méhkirálynők” nagyzoló beszámolóit, hogy jön értük a Roli vagy a Laci kimenőre és viszi őket vásárolni, kapnak mindent, amit szeretnének aztán majd jól meg is szöknek vele és csodás lesz az élet. Ez a Roli vagy Laci 30-50 éves és kurvákat futtat, havonta befűz 10-15 falumarist, kicsit szoktatja őket a jóhoz, a szép ruhákhoz meg a szép álmokhoz, ami a kristálytól jön és ha kellően függője lett neki is a pénznek is meg ha gyengébb jellem a cuccnak is mehet is a bizniszbe, hogy visszahozza naponta az árát 10xesen.

Ez a lány, hogy juthat idáig? Ráadásul sok lány, hogy juthat idáig? Miért nem kong az a csengő sehol! Legelőször a családgondozó miért nem veszi észre és miért nem tesz érte időben, hogy ez a gyerek ne hatalmas lelki sérülésekkel kerüljön már ki a családjából?

Az iskolai ifjúságvédelmis, aki jó ha 4 órában alkalmazva van miért nem megy ki többet a családhoz és próbál együttműködni a szülőkkel, hatóságokkal még az igazi nagy baj előtt? Ha már elkerül a gyerek otthonról a nevelőszülők miért vállalnak nevet gyereket ha nem szívvel lélekkel csinálják és próbálják megváltani a világot egy gyerek lelkén keresztül? Ha az otthonba él miért nem érdekli a nevelőket a sorsa? Ne mondja már nekem senki, hogy megfelelő elhivatottságú, lelkesedésű és MEGFIZETETT szakemberekkel ezeknek az eseteknek a nagy részét ne lehetne megakadályozni. Az egész védőháló semmit nem ér. Az ebben dolgozók fele már kiégett vagy ki fog a rengeteg hülye bürokratikus csavar, a munka terhe és a semmi pénznek köszönhetően, nah meg a másik felének, akik itt dolgoznak de miért? Nem érdekli őket és nem értik, hogy igen itt szívből kéne csinálni, nem unott képpel facebookozni sunyiba, míg a gyerek épp meséli az életét és kér segítséget. Kér egyszer, talán kétszer, de többször nem fog, mert látja neki nem segítenek és ő itt is senki.

Visszakanyarodva adott akkor egy sor deprivált, leszakadt család, akiknek semmijük nincs. Nem dolgoznak, nagyja nem is akar, mert nem tudja mi az, ő otthon nem tanulta meg, neki nincsenek vágyai, nincsenek sikerorientált gondolatai. Idénymunkát vállal ha van kedve, fizetését azonnal elkölti, jutalmazza magát új telefonnal, tvvel, tablettel, mi épp a divat náluk. Szociálisan elmaradottak, le vannak szakadva a társadalomtól, nem képesek lépést tartani. Sértettek, mert mindenki tojik a fejükre, nincs motivációjuk a beilleszkedéshez. Vannak álmaik de se erejük se tudásuk nincs ahhoz, hogy ezekhez igazán közel kerüljenek. Kivételek mindenhol vannak, de sajnos ez az átlag. Lehet őket állatozni, lehet őket cigányozni, lehet tőlük félni, de nem tehetnek róla, hogy ilyenek! Arról tehetnek, hogy mindig a könnyebb utat választják és itt ragadnak, de nem ismernek más utat. Nehéz ezt felfogni valakinek, aki nem ismeri a társadalom e részét, nehéz őket nem elítélni, még nehezebb segíteni nekik és egyenrangúként kezelni őket.

Nem lepődnék meg rajta ha nem lennének tisztába a terhesség tüneteivel és kábítószer ártalmas hatásaival, mondjuk erre pont egy fiú története ami most jól jön : egyik internetes portél munkatársa kiment ide. Találkozott egy fiúval, aki nagyon őszinte volt vele, mesélte, hogy igen ő is, ami van azt nyomja, herbál, kristály, ami épp kapható, kérdezte a riporter nem volt e még sose baja tőle? Dehogynem válaszolta a fiú, és akkor mit csináltál jött a fogós kérdés? Hát ittam cukros vizet sokat, egyszer volt valami rendőr az iskolába rémlett, hogy ezt kell csinálni.

Ennyi. Rémlett. Ez a magyar drogprevenció hatása. Fiam ha túllövöd magad talán ha eleget iszol nem száradsz ki és életben maradsz, de azért léci vigyázz a hányásodba meg ne fulladj…

Ezek a kismamák oké letagadják, hogy kábszereztek, de mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Maximum ők csempészték a saját italukba ha bármi is reális a nyilatkozataikból. Eszik, isszák, szívják, azt se tudják mi az csak jobb legyen a hangulat, meg a buli és ki ne maradjanak az egyetlen olyan dologból, amiben ők is menők akár a sztárok.

Azt se mondja nekem senki, hogy ezt se látja se a rendőrség, se a családsegítő. Vagy nem tűnik fel a hót beállva iskolába járó 12 éves gyerek, jah bocs, nem mert a többi is be van állva…

A tetoválásnál már csak a tetovált anyukák a megosztóbb és izgalmasabb téma.

Elmesélem én, hogy jártam utána abból úgyis nagy fejtegetés lesz.

Tiniként voltak beilleszkedési zavaraim és a komplexusaim sem kezeltem megfelelően emellé tökéletesen passzolt az állandó lázadozásom az afelé vezető úton, hogy már 18 éves koromra ne tudjam 2 kis kezemen megszámolni hol is járok piercing és tetoválás ügyben. Sose felejtem el mikor anyukám pontballagásra hazaesett Kínai 2 hónapos nyaralásából és miután szembesült az őskáosszal, amit a 2 hónapi házibuli okozott a lakásban a nagy kapkodásban elfelejtettem vigyázni és előtte öltöztem. Itt volt az a pillanat, hogy feladta, miután meglátta a sok tetoválás is piercing mellett az első intimpiercingem, csodálom, hogy nem lett alkoholista vagy szanaxfüggő mellettem.

Szóval az első tetoválásom után, amit ugyancsak zavaros édesapám ajándékozott nekem „úgyis megcsináltatja, legalább jó helyen készüljön” felkiáltással (az persze mellékes, hogy milyen menő az embernek a 15 éves lánya, ha tetovált és punk is mellé, mint apuci). Itt szembesültem vele, hogy ez semmiség és hiába nem kaptam rá engedélyt, és hangzott el félévente, hogy ha még egyet meglátok, agyonverlek aputól, illetve mehetsz, ahová akarsz anyutól semmit sem ért. Beballagtam 3-4 havonta a tetkóshoz és magazinokból választottam valami csinit és már másolta is fel a „művész”. Olyan 20 évesen észbe kaptam, hogy tele vagyok tetoválva 20 centis mintákkal, olyan 20 darabbal.

Ekkor kezdődött a takarjuk korszak. Amit lehet már rendbe hozattam és már inkább hajazok egy jó kis Suicide Girlre mint egy vidéki punkra, de nem, nem kezdeném újra. Folyamatosan tetováltatok most is, mert imádom, de jóval átgondoltabb 4-6 alkalmas szép nagy, művészi és kidolgozott munkákat, ami szerintem nagyon csinos és sexi.

Ebben soha egy percig nem érdekelt senki véleménye, se a 2. doktorival rendelkező mamámé, akit imádok, mert világ cukija se a mari nénié a MÁV jegypénztárból, aki 15 után is azt mondja a kibaszott tündértetoválásomra, hogy „deszépszűzmária aranyom”. Senkinek semmi köze, hogy nézek ki és nem is volt soha. Amíg lett volna anyukénak addig nem bírtak velem. Szeretem a tetoválásaim és szeretem azt az oldalát a világnak, amit kapok miatta. Szeretem, hogy nem ítélnek el a bölcsibe, egyszer sem néznek rám ferde szemmel. Szeretem, hogy egyetemeken sose néztek le miatta. Szeretem, hogy a hivatalba se tűnik már fel senkinek. Szeretem, hogy sose bántottak miatta, sőt egyik munkahelyemen majdnem kirúgtak egy picsát, mert azt merte mondani, örüljek, hogy ezt itt elnézik nekem, ahogy kinézek. Amúgy ha nem akarom, nem látszik, csini mami vagyok, az már az én titkom mi van a ruha alatt.

Szerintem semmi baj nincs a testmódosításokkal, a szőkített haj az nem az? De. Miért ne nézhetne ki mindenki úgy, ahogy akar, az más kérdés, hogy ezt viselni kell. Nem ajánlom olyannak, aki nem élvezi a „kellemesen csalódtam benned” szituációkat. Nekem ez a kedvencem, ha valaki meglát, elítél utána meg döbbenten les, hogy mekkora bunkó, hogy külső alapján morgott magába és ítélkezett.

Nyilván van olyan, ami számomra is inkább vicces, mint esztétikus, például egy hajdú mosógépet, ha valaki a tarkójára tetováltat golyóstollal és kisautómotorral azon én is inkább csak röhögök, de könyörgöm ez a net karate, ahogy néha a tetovált nőket meg mamikat szidják…

Annyira "gáznak" érzem ezzel kezdeni, de a csapból is ez folyik szó szerint.

Több felé szakad a szívem és eszem ebben az ügyben és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Egy az van katona szívemben, nagyon nehezen tartom őt a realitások talaján, tele van a feje nyomva hiába szociálisan érzékenyebb, mint az átlag sztereotíp katona. Féltem őt, mint családom részét, mert reális a veszély, az ember, ha a csordaösztön előjön, embertelenné válik (ez igaz itt is, de ugyanúgy akár egy fesztiválon ahol pánik tör ki vagy béketüntetésen). Féltem, hogy ne lőjék, és ne lőjön. Nem tudom, melyik okozna mélyebb nyomokat benne. Aggódok, hogy ne váljon droiddá, legyen saját véleménye, ne higgyen el mindent, lásson is, ugyanakkor ki se lógjon, mert a szakmája megköveteli a katona-agyat. Rengeteget beszélgetünk, próbálom a saját gondolatait előszedni és feldolgozni, pl.: ne csak undorról számoljon be mikor meséli, hogy a menekült nők nem ismerik a toi-toi WC használatát, minden csupa vér és ürülék utánuk, hanem lássa ha csak egy pillanatig is a másik oldalt is szerintem, mégpedig, hogy nem jó kedvükben dalolva posta kocsikáztak idáig és nem véletlen nem ismerik a globalizációnak köszönhetően nekünk természetes "vívmányokat" mint a toi toi, nyilván nem itt kéne lenniük és nem neki kéne vele kiabálni, hogy a szemétbe dobd a betétet (persze magyarul ), nem minden csak fekete vagy fehér.

Van a kettő az a csodálatos iskola. Egyik diplomám a  társadalomtudománynak egyik részéből született. Nem kifejezetten ezt akarom most fejtegetni, de nem sok mindent kaptam a 3 éves BA képzés alatt a tantervnek köszönhetően, viszont a legfontosabbat megkaptam a tanáraimnak és a csoporttársaimnak köszönhetően, akik sokkal jobb fejek voltak, mint én (bejártak órára, tanultak, művelődtek szabadidőbe - nekem ezekhez kellet még jó pár év mire rájöttem, hogy jó móka). Ez pedig a gondolkodás és a megértés. Aki egyszer megérzi egy igazi társadalomtudós, vagy kutató illatát az kész, vége, szeretem.

Megszereti a hozzáállását, csodálja a kitartását, gyönyörködik a szakmai tudásába és döbbenten nézi, ha van a szociális területen végzett munkáját. Aki ebből kap az soha többé nem lesz rasszista például, soha többi nem fog több millió embert elítélni pár ezer terroristáért, még ha látja is, hogy nem, nem kéne itt lenniük és nem nem mernék egyedül bemenni 300 férfi közé, ha belőlük kerül ki (de ez már lehet a média nyomása, csak én is hülye és befolyásolható vagyok).

Harmadik az a senki nem születik bűnösnek elméletem (huh ezért majd jön a betyársereg és szétíjjaza kocsim). Nem hiszem ebbe, hogy a génekben a bűnözés (nagyon szomorú, hogy ahol dolgozom eléggé szociális területen itt is vannak olyan "szakemberek" akik így gondolják), egy kisbaba ártatlan. Az anyja ő bűnös mondjuk, mert végig ivott vagy dohányzott és a gyermeke alapvetően idegrendszeri gyengeséggel születik, viselkedési problémákkal. A közösség bűnös, amiért nem tőrödnek vele, vagy amiért a bűnözést természetessé teszik  számára. A szocializációs körülmények és akár az iskola is bűnös.

Negyedik az emberség. Nem hiszem el, hogy van olyan anya például a földön, akinek nem rezzen, össze egy pillanatra sem a kis szíve mikor látja, hogy minden nap icipici kis gyerekek fulladoznak a gumicsónakokból kizuhanva a török partoknál. Embertelen körülmények között élnek hónapokig. Elvesztik a családjukat vagy elhagyja őket a családjuk a túlélés reményében. Embertelen!

A háború témájában nem vagyok, otthon nem is szeretném kiguglizni mi és miért tört ki, de menekülnek azért menekültek a nevük. Jönnének. De kötelező őket befogadni? Kötelező az embereknek az életüket, felfogásukat megváltoztatni miattuk? Ebben az a baj még én se tudom, mit gondolok, de szívesebben kutatnám ezt, mint ebédszünetben ide kiöntsem a szívem.

Mit ér a véleményed? És ha mindig mindig mindig és mindig igazad van ? (bocs ha nem akkor mégse)

Nah jó majdnem mindig .

Megélni nem lehet belőle. Szórakoztatónak igen szórakoztató bár főleg nekem mikor kaján vigyorral nyugtázhatom, hogy megint igazam volt halálra sértett rokonaimnak és barátaimnak, mondjuk legalább tudom, hogy igazán szeretnek ha ezek után még mindig mellettem vannak.

Annyira szívesen írnék jellemzéseket és értékeléseket olyanokról amikhez azt hiszem, hogy értek. Legalább közben tényleg belemerülhetnék a témába mélyebben, de senki nem kérdez, csak itthon de itthon mondhatom nonstop, úgyhogy akkor most már mondom itt is ne csak a város határáig jussanak a világ és társadalomkritikus gondolataim .